A Veganuár egy nonprofit szervezet által 2014-ben Nagy-Britanniából indult kihívás. A Veganuár™ kihívás arra ösztönzi az embereket, hogy próbálják ki a vegán életmódot legalább egy hónapra. A nemzetközi Veganuary által inspirált mozgalom magyar változata 2020-ban debütált Magyarországon. Az indulás óta minden évben egyre többen csatlakoznak a magyar kihíváshoz is.
Az első hivatalos magyar Veganuár™ esemény még 10 ezer körüli feliratkozóvalindult el. Idén, 2024-ben már ennek többszöröse a feliratkozók száma, míg az összesített résztvevők száma pedig 118.000.
A feliratkozók naponta kapnak egy emailt hasznos információkkal, pl. mintaétrendek, útmutatók, érdekes filmek, konyhatippek és több száz recept. A program nemcsak a vegán táplálkozásra és az azzal járó egészségügyi előnyökre fókuszál, hanem a vegán életmód további aspektusait is bemutatja, például az etikai és a fenntarthatósági okokat.
A 2023-as kampány becslései szerint, melyhez a szervezők a FAOSTAT ( www.fao.org) adatbázisát és adatait használták, a Veganuár™ ideje alatt körülbelül minimum:
- 424 ezerrel kevesebb állatot kellett levágni a kereslet csökkenés miatt;
- 532,5 millió liter vizet spóroltak meg azzal, hogy nem támogatták az állattenyésztést;
- 864 ezer kg-mal kevesebb szén-dioxiddal (CO²) terhelték a bolygót;
- 1,1 millió m²-rel kevesebb földterületre volt szükség az ételek előállításához.
Neked hogy megy a vegetarianizus?
Érthető, ha bizonytalan vagy. Nem vagyok megrögzött vega, és nem is hiszem, hogy mindenki az tudna lenni, főleg nem egyik pillanatról a másikra. A fokozatosság sokaknak segíthet, a drasztikus váltás el is távolíthat a céltól.
Tapasztalatom, hogy nagyon sokat segít az átállásban, ha a megszokott fogásainkat tesszük könnyebbé több zöldséggel, gyümölccsel, a köreteket is le-le cserélgetjük egy-egy újdonságra. Egy idő után észreveszi magán az ember, hogy kevesebb húst kíván, illetve az ízletes zöldséges fogások is jól esnek, a család is megkedvelte.
Sütőtökös csiga - Recept itt.
Reggeli tippek
Nem kell rögtön hörcsögkajára váltani, de próbálgatni érdemes: tegyél ki a megszokott reggelihez egy-egy gerezdekre vágott almát, narancsot, körtét, nyáron dinnyét. Érdekes módon pár nap után már kéri a család, gyorsan hozzá lehet szokni. A klasszikus felvágottak helyett többféle sajt, növényi szendvicskrémek, túró alapú krémek is az asztalra kerülhetnek.
Tipp: Személyes kedvencem a sült padlizsán, humusz és sajt kombinációja a szendvicsen, csípős mustárral valami isteni! Olyan ízélmény, hogy észre sem veszed hogy nem ettél húst!
Ebéd
Talán itt vagyunk a legjobban bekorlátozva, hiszen a legtöbb családtag elő van fizetve valamely közétkeztetésre. Ha mégsem, akkor is sokszor készülnünk kell előre ebéddel, nem könnyű egy kisebb településen változatos vega ételeket kínáló kifőzdét találni. Ehhez valóban érdemes előre főzni, az előző esti vacsorát nagyobb adagban készteni és a fagyasztó is jóbarátunk tud lenni. Ha mégsincs ötleted, még mindig tekerhetsz egy tortillába egy csomó zöldséges finomságot!
Diós-gombás enchiladas - Recept itt.
Vacsora
Itt lehet igazán kreatívkodni! Persze nincs idő minden este egy-egy új fogással előrukkolni, de a bevált fogásokat is meg lehet bolondítani. Nem kell egy sült oldalas ahhoz, hogy egy isteni coleslaw azaz amerikai káposztasalátát készítsünk, ráadásul kifejezetten jó neki, ha áll egy napot fogyasztás előtt. Kevés a hely ahhoz és nem is vagyok profi étkezési tanácsadó, hogy recepteket osszak meg. A szemléletváltás, a megszokott utakról való bátor letérés az, mely segíthet egészségesebben és konfliktusmentesen étkezni Neked és családodnak is.
Kísérletezésre fel!
ADL - Debrecenimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges