Jelenlegi hely

Rétvári: tovább kell növelni a pénzügyi ismeretek oktatását a köznevelésben

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint tovább kell növelni a pénzügyi ismeretek oktatási köznevelésben, mert az eddig sikeresen lezajlott programok tapasztalatai alapján szükség és igény is van rá.

    Rétvári Bence az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: gazdasági jellegű döntéseket ma már minden felnőtt embernek hoznia kell. A devizahiteles probléma, vagy a világgazdasági válság azonban azt mutatta, hogy sokan sajnos nem megfelelő pénzügyi ismeretek mellett hozták meg a pénzügyi döntéseiket, és ez akár tíz-húsz évre is anyagi nehézségeket okozott a családjuk gazdálkodásában vagy az egyéni gazdálkodásukban. Ezért kiemelten fontos a pénzügyi ismereteket növelni a köznevelés rendszerében - rögzítette.
 
Pénz sztár    Kitért arra, hogy ennek érdekében hirdette meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet a TakarékBank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével - immár harmadik alkalommal az országos középiskolai pénzügyi-gazdasági versenyt, a PénzSztár vetélkedőt, amelynek fő célja, hogy játékos formában felmérje a diákok tudását, fejlessze pénzügyi kultúrájukat, egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában. A verseny próbajátékát október 6-án tartották, az első online fordulóra október 8-án, a második október 15-én lesz, majd ezt követik a megyei selejtezők. A rendezvénysorozat keretében szakmai programoktól iskolákban futó speciális eseményeken át játékos versenyekig számos csatornán találkozhatnak az általános és középiskolások a pénzügyi tudatosságot fejlesztő programokkal. Már az első évben, 2015-ben, mintegy 660 iskolában, közel 90 ezer diák kapcsolódott be a Pénz7 eseményeibe - jelezte.
 
    Az Emmi és a gazdasági tárca 2015 tavaszán országjárást szervezett a pedagógusok és oktatási szakemberek számára a gazdasági ismeretek köznevelésben való elterjesztésért. A Számoljunk a jövővel! rendezvénysorozat egyik célja a 2015/2016-os tanévtől a kötelező és választható tantárgyakba beépülő pénzügyi és vállalkozási ismeretek tartalmi fejlesztéséhez szükséges tapasztalatok és igények megismerése volt a résztvevő 250 pedagógus részéről. A második cél pedig a jelenleg rendelkezésre álló gyakorlatok bemutatása a pedagógusoknak annak érdekében, hogy ösztönözzék és bátorítsák őket arra, hogy a 10 százalékos szabadon választható órakeret terhére beépítsék a helyi tanterveikbe a pénzügyi és vállalkozói ismeretek oktatását.
 
    Az államtitkár kitért arra: a 2013-ban hatályba lépett Nemzeti Alaptantervvel (Nat) a 7-12. évfolyamok számára megnyílt a lehetőség arra, hogy a diákok a tanórákon pénzügyi és vállalkozási ismeretekhez jussanak. Társadalmi, állampolgári és gazdasági kultúra tantárgy keretében jelenik meg a pénzügyi és gazdasági kultúra oktatása, mind az 5-8., mind a 9-12. évfolyamon. Ennek keretében a tanulók megismerkedhetnek a többek között a pénzintézeteket, vállalkozói alapismereteket, az állam gazdasági szerepvállalását bemutató, a családi költségvetésére vonatkozó, valamint a vállalkozások világával is foglalkozó területekkel. Mindezeken felül az iskoláknak lehetősége van arra, hogy a szabad órakeret terhére választható jelleggel oktassák ezeket az ismereteket akár egy olyan kerettanterv formájában is, mint a Pénzügyi és gazdasági kultúra a 7-10. évfolyam számára, az Etikus vállalkozói ismeretek a 11-12. évfolyam számára vagy a Közgazdasági és pénzügyi alapismeretek a 11-12. évfolyam számára - közölte Rétvári Bence.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére